“A lóláb tömegének tehetetlenségi előrelendülése vágtában a legnagyobb, ügetésben kisebb és lépésben még kisebb. A láb tömegének tehetetlenségi előrelendülése segítségünkre van az előre lovaglásban.
Ebből láthatjuk, hogy mivel a lépés a legkevésbé lendületes jármód, a lépésben való iskolatartás a legnehezebb úgy a lovas, mint a ló szempontjából.
Lovagoljunk lépésben hosszú száron. Mindaddig léptessük a lovat hosszú száron apró combütögetésekkel, míg élénk lépésütemben nem megy. Ez az ütem egyenlőre kissé élénkebb lehet a ló egyéni üteménél. Ezután lassan állítsunk szárat, s rövidítsük a ló lépéseit. Combunk közben csupán a hátsó lábak vonalon maradásán őrködik. A lépésrövidítést nem hajlításban, csupán állításban hajtjuk végre. Arra az oldalra állítjuk a lovat, amelyik hátsó lábával legszívesebben letér a vonalról. Ha a ló a lépés rövidítése közben ütemét nem lassítja, önmagától fog tartásba jönni, a lépést rövidítő szárhatás és a hátsó lábait vonalra igazító /: nem pedig léptető:/ combhatás következtében. Ha a ló a lépésrövidítés közben lassabb ütemet vesz fel, vagyis üteme ellustul, nem szabad azt egybevágó segítségekkel kijavítani akarni. Ilyenkor szárat kell engedni, s két erélyes combütéssel fel kell lábait ébreszteni. Egy-két kör alatt a lovat lépésbe vesszük, s a gyakorlatot ismét hosszú száron élénk ütemű lépésben kezdve megismételjük.
Ha olyan lovat lovagolunk, amelyik lépésben tartás nélkül elsieti az ütemet, valósággal elviszi, nem szabad azt gondolni, hogy ennek a lónak elég sebes lévén az üteme, helyén vannak a lábai. Ez a ló nem jár helyes ütemben, ez elgurul, éspedig azért, mert a hátsó lábai elmaradnak. Nagy tévedés volna tehát ezt a lovat csupán félvisszatartással lovagolni tétlen combokkal. Így soha sem érnénk vele célt. Az ilyen lovat meghúzott derékkal és hordott kezekkel annyiszor vegyük fel, ahányszor ez szükséges ahhoz, hogy szárat tudjunk neki engedni egy pillanatra anélkül, hogy különösebben elrohanna. Ebben a pillanatban kell két erélyes combot ütni, természetesen a teljes szárszabadság biztosítása mellett. Egy-két kör után vegyük a lovat a szükséges állításban megint lépésbe. A felvétel alatt a combok a ló hátsó lábainak vonalon tartásáról gondoskodnak, de nem léptetnek. A nyugalom helyreállta után a gyakorlatot megismételjük. A ló hajlamossága esetén gyengébb combsegítségekkel.
Ha a ló a hajtócombtól ideges lesz, ne szüntessük be a gyakorlatot, folytassuk azt ugyanolyan erősségű combsegítségekkel, ugyanis a ló azért ideges ilyenkor a hajtó combsegítségtől, mert rájött arra, hogy valahányszor az erélyesebb combsegítségekre idegességet színlel, a lovasa beszünteti azokat. Ez, a színlelt idegességet is javító eljárás azonban csak különválasztott segítségek esetén vezet eredményre. Kitartott szárakon a ló még idegesebb lesz, ugyanis nem tud hova lépni. Amint a ló tartásba jön, nem színleli tovább az idegességet.
Általános elvül szolgáljon: két előre hajtó combsegítség között mindig vegyük fel a lovat az éppen megfelelő jármód munkatempójába, s csak ennek megtörténte után élénkítsük újból a hátsó lábakat, feltéve, hogy ez szükséges az ütem lassúbbodása miatt.”
