4. HELYES TARTÁS (Kókay Pál)
“A szártartás akkor helyes,
ha az alsókarok a szár törés nélküli folytatását képzik. A könyök a csípő magasságában a test mellett marad. Ez a meghatározás a kéznek „hordozott” helyzetet ad. A kezet leszorítani tilos! Aki a kéz leszorításával véli elérni a ló tartásba hozatalát, az csak hamis kráglit tud csinálni, ilyenkor a ló csak a zablától a marig, szóval csak a nyakával jön tartásba, holott a lónak a zablától a hátsó patákig egész testével kell tartásba jönnie. Az ilyen lovas a kezével akarja a lovat belovagolni, az ilyen lovas nincs tisztában a „hátulról előre” lovaglás lényegével, az ilyen lovas „előről hátrafelé” lovagol. Az így lovagolt ló csak addig marad nyakával tartásban, amíg a lovasával egy nézeten van. Az öklöket úgy kell hordozni, mintha azokba egy-egy pohár vizet vinne a lovas, s a víznek nem szabad kilötyögni.”
— Mivel a lovaglás során pillanatról pillanatra változik a testtartás, így sok esetben azt látjuk, hogy az ideálisnak gondolt forma időrő-időre mást mutat. A szártartásnak is igazodnia kell a ló mozgásához. A szártartásnál legfontosabb szempont, hogy a ló száját tisztelni kell, a szárat sosem húzzuk a testünk felé. Az “intelligens kéz”, az érző kéz tud finom kapcsolatot létesíteni a ló szájával, így tud kialakulni egy “párbeszéd”, mely biztosítja a jó kommunikációt a ló és a lovas között. Ilyenkor tud ősszekapcsolódni a lovas keze a ló hátulsó lábával. —
“A combtartás akkor helyes,
ha a csizma bőre a ló szőrén nyugszik. A lovas térde és a csizma hegye függőleges egyenesbe esik. A comb úgy feküdjék a ló oldalán, mintha oda lenne festve. A csizma orrát úgy kell hordani, hogy a talp vízszintes legyen. Így minden irányban rugalmas marad. A térd puhán a nyereghez zárandó, ez biztosítja a helyes combfekvést és módot ad a helyes comb és szár segítség – üléstől és a ló mozgásától való független és idejekori adására.”
— A helyes ülésnek az a legfontosabb szempontja, hogy formailag a lábunk legyen a testünk alatt. Ez biztosítja legjobban az egyensúly megtartását. Sokat számít azonban a nyereg kialakítása. Vannak olyan mozdulatok a különféle lovaglási stílusokban és iskolákban, ahol ettől az elvtől eltérő a tartás, de ezekben az esetekben más formájú nyeregben ülnek a lovasok, melyek a bizonytalanná váló ülést is meg tudják tartani. —
“A felsőtest tartása akkor helyes, ha úgy tartjuk, mintha ajtófélfa mellett állnánk,
s medencecsontunk, egész hátgerincünk, a fejünk hátsó része az ajtófélfához ér, más szóval függőleges egyenesbe esik. Ez a helyzet még a mellkas kidomborulását is eredményezi, az az ülésnek feligazított formát ad, az összképet könnyeddé teszi. Helytelenül ül az a lovas, akin látszik, hogy nehezére esik a lovaglás. Az ilyen lovas keresztcsontja a függőlegestől hátrafelé tér. Ezzel vele jár a has behúzása, a fej előredugása, a térd kinyújtása és a lábak előrenyújtása. Az ilyen lovas a rázós, vagyis önmagát visszatartó ferde lovat nem lovagolja hátulról előre, hanem leszorított kézzel lekráglizza. Az ilyen ló, annak dacára, hogy kráglival megy, még mindig ráz, ugyanis csak nyakával van tartásban.”
— A felső test tartása sok esetben megváltozik (pl. ugróülés), amikor alkalmazkodni kell a ló mozgásához. Persze az alapelv ezektől az eltérésektől függetlenül továbbra is igaz marad, miszerint a lovat képezni kell, hogy a hátát is tudja használni a mozgás közben, és ne “rázzon”. —
