Az elengedettségtől az összeszedettségig

Az elengedettség fokozatai

A lókiképzés az elengedtetéssel kezdődik, az elengedettség fokozásával folytatódik, majd a teljes elengedettséggel tetőzik. Elengedett lóval tudok bármit is kezdeni.  Az elengedettség a lókiképzés során fejlődik ki a lóban.

“A ló iránt támasztott minden követelmény helyes végrehajtásának előfeltétele a ló elengedettsége.”
(Lovaglás és hajtás 1954)

Vaquero

1. Lazítottság

Bármelyik ló tud laza lenni testileg, ha nyugodt. A lazítottság állapota feltételezi a belső elengedettséget. Laza a ló, ha izmait csak annyira feszíti meg és lazítja el, ami ahhoz kell, hogy megerőltetés nélkül egyenletesen tova tudjon haladni. Ezt az állapotot akkor is el kell érni, amikor a lovas a hátán ül.

“Ez a lazítottság, amelynél a ló a lábait, bár egyenletesen, de még erélytelenül – csak ingaszerűen – mozgatja, az elengedettség kezdetleges megnyilvánulása.”   (Lovaglás és hajtás 1954)

2. Részleges elengedettség  (hosszírányú hajlítások)

A lazítottság első próbája, amikor a lótól elvárjuk, hogy munkairamban is elengedett maradjon.
“A részleges elengedettség állapotában a ló a mozgáshoz szükséges izmait tehát a hát-, váll- és koncizmait feszteleníti.”  (Lovaglás és hajtás 1954)

Ennek feltétele, hogy a ló meg tudja tartani az egyensúlyát akkor is, amikor tolóerőre van szüksége. Tehát a képzésnek ebben a szakaszában a ló testi erejét kell fejleszteni. A rendszeres tréning során a lovas előre hajtó segítségei hatására a hátulsó lábak erélyesebben lökődnek el a talajtól, valamint a ló gerincoszlopa előre nyúlik a lovas kezéhez.  Ez csak akkor tud megvalósulni, ha a ló egyenes. Tehát a ló egyenességén kell dolgozni. Persze ha a ló egyenes, akkor szárra is állítható. A száronlét pedig az átengedőség feltétele. Vagyis amikor a részleges elengedettséget fejlesztjük, az átengedőség is fejlődik.

3. Fokozottabb elengedettség  (oldalirányú hajlítások)

A kiképzés során a részleges elengedettség megléte után további követelmények elé állítjuk a lovat, amikoris az oldalirányú hajlítások közben is elvárjuk az elengedettséget.
“A fokozottabb elengedettség állapotában az összes , az oldalhajlításhoz szükséges izmoknak is fesztelenné kell vállniok, tehát az előbbieken kívül a has és a hosszú hátizmoknak, a fej-, a nyak és a combok izmainak, valamint izületeinek is.” (Lovaglás és hajtás 1954)

4. Teljes elengedettség  (hordozóerő – összeszedettség)

A lovaglás során a kiképzés csúcsa az, amikor a ló az elengedettséget az összeszedettségben is meg tudja tartani.

“A teljes elengedettség állapotához akkor jutottunk el, amikor a ló összes izmait  és izületeit sikerült tartósan fesztelenítenünk, és ez az állapot állandósult, – ami a ló tökéletes összeszedettségét jelenti, és az átengedőséghez vezet.”  (Lovaglás és hajtás 1954)

 

 

Oszd meg!

Szólj hozzá!