Önhordás és megelégedettség
Az öntartást nem lehet kézzel kieszközölni. A kiképzés célja olyan egyensúlyi állapot elérése, amikor a lovassal együttes tömegét a ló meg tudja tartani mozgás közben is, vagyis hordani, hordozni tudja anélkül, hogy kibillenne, miközben az eleje megkönnyül, a járása ezáltal könnyed lesz. Az önhordásban járó ló mutatni fog egy formát, azt az ideális formát, ami az optimális testi képességek eredményeként látható lesz a külső szemlélő számára. Ez a forma egy tetszetős külső kép, mely délceg, emelkedett mozgásban nyilvánul meg, ami után áhítozik minden lovas. Ebben az állapotban a ló együttműködősége egy csapásra megjavul. A mozgása teljesen megváltozik, a teste stabillá, biztonságossá, kiegyensúlyozottá válik. A lovaglás közben a lovasnak is biztonságérzete támad, a ló figyelni fog a lovasára, és a környezeti zavaró tényezők nem lesznek hatással a rá. Ebben az állapotban a ló könnyedén szárra állítható, kellemes könnyű kapcsolat alakul ki a lovas keze és a ló szája között. Ettől kezdve a ló szinte felpuhul, minimális mozdulatokkal lehet a vállát a csípője elé vezetni, valamint oldalirányba elfordítani. Az egyenes, előre haladó mozgást megtartja, szinte érezni lehet a rugalmasan lengő hátán végigfutó erőt. Erre vágyunk a kiképzés kezdete óta, bár amíg ez be nem következik, csak sejteni tudjuk hogy majd milyen érzés lesz. Persze ezt nem lehet elvárni a lótól idő előtt. De mikor is következik be ez az állapot? Mikor is jön el az ideje? Milyen úton-módon lehet ezt elérni? Ezt igazából nehéz előre megmondani. Egy biztos, hogy több év következetes és kitartó munkájával! A lóra nem lehet ráparancsolni hogy „hordja magát”. Ahhoz testi erő is kell, méghozzá a lovassal a hátán. A kellő testi erő megszerzése hosszú folyamat. Mint ahogy a sportolók is csak sokáig tartó rendszeres és sokszor megerőltető edzésmunka során tudják az izomtömeget fejleszteni, ez a lóra is igaz. A lógimnasztika éppen ezt célozza. Amíg a ló nem képes rá mert nincs elég ereje, nem fogja tudni könnyedén hordani a saját testtömegét, és nem fogja tudni a lovasa súlyával megtehelt hátát elengedetten lengetni. De amikor létrejön az önhordás eredményeként az öntartás, a lovaglás befejeztével a lovon az a jóleső nyugodt érzés lesz látható, amely azt üzeni, hogy jól esett neki a közös munka. A tekintete is megváltozik, nyugodttá válik, szinte „kisimul”, és a megelégedettség érzete sugárzik róla.
