Nincs varázslat, nincs suttogás…
Lehet, hogy vannak csodák, de akkor vannak csodák, ha azt szeretnénk, hogy legyenek /mint a mesében/. Ha csodákra van szükségünk, akkor úgy fogjuk szervezni az életet, hogy azt is csodának hisszük, ami nem is az. Szóval ha úgy szeretnénk hogy legyen csoda, akkor lesz. Persze ez egy látszat. De nekünk jó, mert szeretünk hinni a mesékben… Szeretjük a meséket. Az egy jó játék. És mi szeretünk játszani, mert akkor újra gyerekek lehetünk. Gyereknek lenni jó, és a mesék jól esnek, és nincs semmi felelősség, nincs számonkérés… De a ló nem mese, és van egy természetes viselkedése, és ha azt megismerjük, és okosak vagyunk, akkor tökéletesen együtt fog működni velünk. Vagyis meg kell ismerni a „működését”, és nem lesz szükségünk egy gurura, egy varázslóra, egy „suttogóra”. A ló társas lény, tehát van esélyünk hogy együttműködjön velünk. Viszont ő is kifejlesztett egy stratégiát a túlélés érdekében, mint ahogy az ember is, és bármilyen élőlény. Mivel a ló legfőbb védekező módszere a menekülés, és ez megfelelt neki évmilliókon keresztül, így a mai napig megmaradt a fajok palettáján. Ha ezt tudjuk, akkor máris megvan egy kulcs a kezünkben a vele való bánásmód terén. Annyi a dolgunk, hogy tökéletesen megismerjük a ló viselkedését, és máris kezelni tudjuk a helyzeteket, és kialakíthatjuk a képzésének a metodikáját. Szóval semmi suttogás, semmi varázslat. Mert „a ló az ló”…
Ha akarunk valamit a lótól, és elvárjuk hogy teljesítse, ahhoz neki is hozzá kell járulnia. Az együttműködésének feltételei vannak. Ha nem vesszük figyelembe az alapszükségleteit, és azok nem teljesülnek, nem fog akarni együttműködni. Nem feladat végrehajtóra, hanem valódi partnerre van szükségünk.
