Tanárom Máchánszky Gyula mesteredző

 Tanárom Máchánszky Gyula  tüzér ezredes, lovaglótanár, mesteredző
Máchánszky Gyula
Máchánszky Gyula

Szeged, 1912. június 1. – + Budapest, 1998. március 12.

Jó megjelenésű, de ugyanakkor csendes és szerény ember volt, aki eleganciájával, derűt, bölcsességet és nyugalmat árasztó tekintetével, energikus, vonzó egyéniségével mindenki figyelmét magára vonta. Nagyszerű ember volt: jó tanuló, kiváló katona, aki bizonyítani tudta képességeit a kiképzésben és a legnehezebb harci helyzetekben, tehetséges lovas és kiváló lovaglótanár. Az egyéniségében rejlő fegyelmezett magatartásával nemcsak munkatársai, beosztottjai és tanítványai elötti tekintélyt biztosította, hanem feletteseinek bizalmát és az iránta való tiszteletet is kivívta magának.

1938-ban, ismeretlen származású, Pókos nevű lovával valósággal berobbant az ugrólovasok mezőnyébe. Ettől kezdve a lovasmérkőzések állandó résztvevője lett. Előbb Pókossal aratta győzelmeit, majd a negyvenes években a szürke Mekkorka hozta a sikereket. Az örkényi Lovagló- tanárképzőbe 1938 őszén vezényelték és kétéves tanfolyamon vett részt. A lovaglótanári diplomáját 1940-ben kapta meg és ugyanakkor az olimpiai keret tagja lett. Első nemzetközi szerepléseire 1939-ben került sor. Először a Torinóban megrendezésre került 75%-os nemzetközi militaryban, valamint díjugratásban indult, amelyek közül egy 1,40 számot összevetéssel nyert meg, majd indult a bécsi nemzetközi versenyen, s végül a II. világháború kitörése előtt néhány nappal megtartott aacheni mérkőzéseken, ahol a Nemzetek Díjaban a magyar csapatnak volt tagja és Pókossal a harmadik legjobb egyéni eredményt érte el.

Máchánszky Gyula ugró képek
Máchánszky Gyula ugró képek

1942-ben, ütegparancsnokként az orosz fronton, a Don melletti harcokban vett részt, ahol legjobban érvényesültek katonai és emberi erényei beosztottai és a helyi lakosság iránt. A helyzeteket felismerve, azokat jól értékelve eredményesen tudta a harcot felvenni és a bekerítéstől megóvni csapattestét. Majd később, a doni tragédiából sikerült ütegét, s mellette a csapatuktól elszakadt és az egységéhez került katonákat is hazahoznia, ami annak volt köszönhető, hogy a fegyelmet, a harci szellemet a legzordabb és a legnehezebb időszakokban is fenn tudta tartani. Haza érkezése után – 1943. március 15-én – előbb Örkénytáborba, majd 1944. augusztus 1-től Hajmáskérre vezényelték lovaglótanárnak. Innen 1944. december 6-án vonultak nyugatra, ahol francia hadifogságba került. 1946. március 13-án érkezett haza, szolgálatra jelentkezett, de beosztást nem kapott. A polgári életben tisztviselő lett, amíg is, 1948 áprilisában katonai szolgálatra hívták be. Előbb, 1948. június 23-tól kezdve a Honvédelmi Minisztérium lóügyi osztályán dolgozott, majd 1949. augusztus 1-től a Kossuth Tiszti Iskolán volt tanár. 1948. október 1-jén őrnagynak, 1951. május 1-jen pedig alezredesnek léptették elő. A tiszti iskoláról 1951. október 1-jén a Debrecenbe vezényelték, ahol a hadtest tüzér törzsparancsnoka lett. Innen került 1954-1955-ös tanévben a Zrínyi Akadémiára továbbképzésre (törzstiszti tanfolyamra).

1962. január 1-től 1972. június 15-ig, nyugdíjba vonulásáig a Mezőhegyesi ménes lovasai az ugratásban és hajtói a fogatsportban az országos élmezőnybe kerültek, míg az általa előkészített mezőhegyesi lovak, akár otthon, a saját csapatban, akár más csapat színeiben az ország legjobb lovai között szerepeltek.

Máchánszky Gyula cikkei a Lovassport és lótenyésztés című folyóiratban jelentek meg. Legfontosabb munkája a dr. Kósa-Reznek Jenővel közösen írt jegyzet, amely a Testnevelési Főiskola lovasoktatói tanfolyamának volt anyaga. A Magyar Lovas Szövetség munkássága elismerésére 1997-ben Széchenyi emlékérmet adományozott.

Oszd meg!