“A lovaglásban a jóhoz nagyon közel áll a rossz. A lovas észre sem veszi, s a jó útról a gyors eredmény felmutatása utáni törekvése rossz útra téríti. A helyes irányzatot így elhagyó lovasnak sikerül esetleg lovával ideig-óráig tartó eredményt elérni, de sohasem lesz az az érzése – ha komoly és tárgyilagos –, hogy lova lovaglás alatt teljesen alávetette magát akaratának.
Indíttatva érzem magam, hogy rámutassak azokra az elvekre, melyek követésével megszüntethető sok lovaglási visszásság, s melyek berartása öntartásba mozgó lovat eredményez.
Helyes iskolatartásban akkor mozog a ló, ha abba a keretbe, amelyet a zabla, a lovas ülőcsontjai és a két comb határol, mozgási szerveivel hátulról előrefelé puhán és önként belehelyezkedik a lovas ilyen célú segítségei nélkül is.
Helyes tartáson felépülő munka a lovas állandó megelégedésére és a ló haladására szolgál. A helytelen munka következtében ki nem küszöbölhető támaszkodási hibák végig fogják kísérni a lovat egész életén, lovasa legnagyobb bosszúságára. Fejtegetésemben megkíséreltem vázolni a helyes elrőrelovaglás lényegét. Ne haladjunk el az itt lefektetett elvek mellett, tegyünk pár hónapi kísérletet, meglátjuk, eredményre fog vezetni. Az elmondottak 100%-os tanulságai az iskolalovaglást érintik, de kiveheti belőle az ugrólovas is a neki szükséges gyakorlatot, mert az ugró lónak is alapvető kelléke az engedelmesség.
Jegyezzük meg, hogy csak egyfajta lovaglás van, a jó lovaglás, s ez a hátulról előre lovaglás.”
