Hogy is képzeljük a lovaglást? Talán úgy, mint amikor kitoljuk a motorkerékpárt a garázsból, berúgjuk és az megy? Hát a ló nem ilyen ám! Neki van saját elképzelése arról, hogy merre is kéne menni, meg hogyan… Úgy vélem, nem lehet elvárni a lótól, hogy képzés nélkül azonnal kitalálja, hogy mi mit szeretnénk. Némi tapasztalatom van abban, hogy a lóval való együttműködés sokkal több időt, tanulást, tanítást kíván, mint egy motorkerékpáron való utazás… Nagyon sok lovas videót lehet már látni az interneten. Ha a szemünk azt akarja látni, hogy milyen egyszerű a lovaglás, akkor azt fogja látni. Ennek mintájára kimegyünk a lovunkhoz, felszerszámozzuk (persze ezt minden zokszó nélkül tűrnie kell, mert hát mit is képzel, hogy ezt ne engedné…), majd “kitoljuk” a boxból, felpattanunk rá, jól megkapaszkodunk a szárban (mert hiszen azt éppen arra találták ki…), belerúgunk az oldalába, és mint a western filmekben, az a szegény pára azonnal és zokszó nélkül elkezd vágtázni… nahát, ez tényleg milyen egyszerű! És egyszer csak azt vesszük észre, hogy a ló “visz, mint a tököt”… és nem is arra megy, mit amerre mi szeretnénk, és hohóóó, meg is kéne talán állni valahogy, de hát a kézifék nem működik…! Azon kívül meg még dobál is, meg rúg, és csak rajta kéne valahogyan maradni, de ha leesünk, akkor a ló elszalad, és akkor gyalog kell visszamenni az istállóba, és az milyen szégyen… hát ez micsoda? Ez a lovaglás művészete? Vagy ez a lovas sport? Vagy ez a szabadidő lovaglás? De ha nem ez, akkor micsoda? és akkor hogyan lehet megtanulni?… Ha idáig eljutunk a felismerésben, akkor gratulálhatunk magunknak, mert megtettük az első pici lépést, hogy másképpen kezdjünk gondolkodni…
🙂
