Josipovich Zsigmond : „A hajlítások akkor kezdődhetnek el…”
(Szemelvények a Lovaglótanárok a lovaglásról c. könyvből)
„Ferdén járó lovak, melyek a lovas akarata ellenére az egyenes vonalú hát esetén is kettős patanyomon, vagyis egyfajta travers-, illetve renvers állításban, feszes, felgörbített vagy beesett háttal járnak, soha nincsenek természetes egyensúlyban, és ideális értelemben – nem is mozognak egyenesen előre. Magától értetődik, hogy a lónak terepen igény szerint át kell helyeznie súlypontját, ez azonban nem járhat egyensúlyvesztéssel. Mindeme hiányosságok elkerülése érdekében van szükségünk a hajlítómunkára.
Mert hajlítómunka nélkül nincs feszültség feloldása, a feszültség feloldása nélkül nincs egyenesre igazítás, az egyenesre igazítás nélkül nincs egyensúly, az egyensúly nélkül nincs öntartás, az öntartás nélkül pedig nincs katona-, ugró-, vadász- vagy iskolaló.”
„Teljesen mindegy, hogy a ló kiképzésében a különféle lovaglási szakkönyvek által előírt feladatok mindegyikét, vagy csak egyikét-másikát alkalmazzuk; a fontos mindig a hajlító munka marad, a feszültség feloldása, egyenesre igazítás, egyensúly és az öntartás elérése céljából. Ezért a használati lovak idomítása alatt nem is annyira a ló számára elsajátítandó feladatokat értem, hanem sokkal inkább az egyenes vonalon, és köríven történő hajlítómunkát. A hajlítómunkának vezérfonalaként kell végigvonulni a kiképzés minden egyes szakaszán, s csak akkor tekinthető lezártnak, ha a ló egyenesen és öntartásban megy száron.”
A továbbiakat olvasd el a „Lovaglótanárok a lovaglásról” c. könyvből, melyet itt tudsz megrendelni:
Lovaglótanárok lovaglásról c. könyv megrendelése >>
Halász Péter lovas edző és lókiképző
(A könyvből való részletek kiemelését a Szaktudás Kiadó Ház Zrt. hozzájárulásával tettem.)