9. SEGÍTSÉGADÁSOK
“A pótló lovaglásánál a segítségek még úgyszólván kényszerjellegűek. Pl.: mindkét combunkkal addig sebesítjük az ügetés tempóját, míg a ló nem győz tovább ügetni és valósággal belebukik a vágtába. Később már félannyi segítség is elég lesz, s így lassanként a segítség kezdi elveszíteni kényszer jellegét. Az idomítás további folyamán a ló magáévá kezdi tenni a segítségeket, s azoknak kényszer jellege teljesen megszűnik. Ezt az eredményezi, hogy a ló agyával megemészti lassanként a segítségek jelentőségét. A segítségeket ne adjuk gyorsan egymás után, mert a ló nem fogja felfogni. Végeredményben a ló segítségeknek ne kényszerből, vagy félelemből, hanem meggyőződésből engedelmeskedjék. Az így megemésztett segítségek következetes, évekig tartó türelmes gyakorlása a segítségeket mind finomabbá és finomabbá teszi, így alakul a segítség „jel”-lé. A jel tehát nem más, mint túlfinomított segítség. A jól lovagolt lovat lovasa jelekkel lovagolja. A ló a jelekre helyezkedik tartásba, jelre áll meg és indul. A ló jelek csaknem láthatatlanok.”
Kókay Pál
